Télzáró túra Zalaszentiván körül
2020. február 23
Gyermekkoromat Zalaegerszegtől észak-keletre eső dombok között töltöttem. Szüleimmel sokat jártunk Pethőhenye vonzáskörzetében lévő „hegyeken”. Nekem akkor még, mint kisgyermeknek a szó fizikai értelmében hegyeknek tűntek a környező dombok, amelyeken a környékbeliek szőlő- és földbirtokai voltak. Ahogyan nőttem, egyre szélesedett a terület, amelyet gyalog, vagy éppen Camping biciklimmel bejártam. Ezek a helyek, mint mindenki számára az a terület ahol felnő, nekem is meghatározóak voltak.
Túra szervezés is úgy alakult, hogy a közvetlen környezetemben élő felnőttekkel sokfelé eljártunk sétálni és megtetszett ez a hivatás. A túrákat saját élményeimből állítom össze. Nagyon kevés olyan útvonal van a szervezett túráim között, ahol akkor járok először. Így volt ez a télzáró túránkon is.
Egyesületünk fennállása óta Mátyás nap körül mindig szerveztünk úgynevezett „Jégtörő Mátyás Túrát”. Az elmúlt télen igazából jég sem volt, így aktuálisabbá vált február végén a Télzáró Túra elnevezés. Igaz a téllel kapcsolatban is azt szoktam mondani, hogy az idei tél egy szép március 23-ára esett. Emlékeztek akkor esett ezen a télen a hó.
Igen, a természet is korábban ébredt fel. Ezt jelezte számomra az is, amikor a túraszervezése az útvonal bejárás szakaszába ért. Bevallom, nem voltam biztos abban, hogy minden értékét meg tudom mutatni a tájnak, hiszen minden növény egy hónappal korábban hajtani kezdett a megszokotthoz képest.
De merre is voltunk? Zalaszentiván szintén meghatározó helyszínéül szolgált gyermekkoromnak, hiszen ott töltöttem az általános iskolai éveket, annak minden nehézségével és szépségével. A túrával éppenséggel a szépségét szerettem volna kiemelni. Ezért a túrát a Zalaszentiván környéki lankás völgyek és dombok bemutatásának szántam.
A község önkormányzatának parkolójából indult programunk, ahonnan a templom és a temető érintésével rövid időn belül elértük a településen áthaladó nagyon jó minőségű kerékpárutat. A falu lakott részét a legfiatalabb utcáján, a Szent István utcán keresztül hagytuk el. Manapság még faluhelyen is ritka az állattartás, de szerencsékre itt még él a hagyomány. Így az utolsó portán bárányok fényképezésére is nyílt lehetőség. A csapat összetételét tekintve volt, aki a környékből származott és volt, aki Budapestről jött. De egyöntetűen elnyerték mindenki tetszését a bárányok.
Innen az Alibánfai-patak völgyébe vezetett utunk, de a száraz időnek köszönhetően a patakon át vezető gázlón száraz lábbal keltünk át.
A völgyből a kissé meredek szántóföldek között vezető utat követően elértük a település illetékességi határát, ahonnan több falu mezsgyéjén sétáltunk északi irányba, amely közben többször kereszteztük a már említett Alibánfai-patakot.
A nyílt dombháton haladva szép kilátás tárult elénk a zalabéri hegyektől a Kemendi-kápolnán keresztül a Pethőhenyét körül ölelő dombokon át Zalaegerszegig. A szikrázó napsütéses időnek köszönhetően szinte 360°-os panorámában volt részünk. A környék összes templomát meg tudtuk számolni, és sorra tudtuk venni, hogy melyiket láttuk már túráink során és, melyek vannak még hátra, amit érdemes lenne megtekinteni. Korábban szervezett „Maci kereső túránk” első szakaszának útvonalán végig tudtuk vezetni tekintetüket, amely Zalaegerszegről indult és Kemendollárig tartott 24 km hosszan.
Délidőben rövid pihenőt tartottunk, egy napsütötte tisztáson, ahol lehetőség volt a túrazsákban rejlő elemózsia elfogyasztására és kötetlen beszélgetésekre. Egy-egy jó időben tartott és jól elhelyezett pihenőhely nagyban hozzá tud járulni a kellemes komfortérzet kialakításához. Itt a napsütés és egy ugaroltatott termőföld sarka, amelyet minden oldalról erdő vett körül hozta létre mindezt az érzést.
A pihenőt követően Zalaszentlőrinc felé vettük az irányt és utoljára átkeltünk, immár harmadszor az Alibánfai-patak száraz medrén, mikor a kicsit huzatos platót követően a Petőfi Sándor utcán értünk be a faluba. A település határában lévő vasúti megállóhelyen bevártuk egymást, hogy a túra fináléjaként szánt Szentlőrinci-erdőn egy csapatként sétáljunk át.
Mint ahogyan jeleztem minden túránknak vannak érzelmi gyökerei, ez esetben egészen a Szentlőrinci-erdőig vezetnek. Gyermekként, iskolásként többször jártunk ezen a tájon, elsősorban így tél vége felé, de előfordult év közben is, Madarak és fák napja alkalmával, vagy csak egy egyszerű sétálás során. Sok kellemes emlék jött velem szembe, amikor a Sárvíz-patak partján haladva megláttam a hóvirág mezőket. Akkor még szabad volt szedni ezt a ma már védett virágot, amellyel mi fiuk felköszöntöttük Nőnap alkalmából lány osztálytársainkat, tanárnőinket és még jutott édesanyák leánytestvérek számára is belőle.
Igaz két héttel korábban voltunk ott, mint a Nőnap, de a patak völgye, a környező erdő talajszintje ameddig csak a szem ellátott terítve volt ezzel a nemes virággal. Itt még az is elővette a telefonját, aki addig csak azért tartotta magánál, ha esetleg valaki hívja, elérhető legyen. Nem a telefonálás volt a cél, hanem a hóvirággal borított táj megörökítése.
A virágmező elhagyását követően hamarosan visszaértünk túránk kiinduló pontjához a Zalaszentiváni Önkormányzat parkolójába, de előtte még sétáltunk a falu határában lévő kerékpárúton. Ez a kerékpárút egy korábbi vasúti töltés nyomvonalán lett kijelölve, így található rajta egy sok mindent megélt vasúti felüljáró is. Pontosabban annak két oldali tartópillére, amelyre megépítették a mostani kerékpárút pályatestét, átívelve vele a Szombathely – Nagykanizsa közötti vasútvonalat.
Összességében kellemes tavaszias időben túrázhattunk viszonylag (Zalai-dombságot tekintve) sík, de mégis változatos domborzati viszonyok között. A mindössze 14 km távolság jó alkalom volt a tél végi fizikai állapotunk felmérésére.
Szabó Balázs
+36-30/2684083