SZERENCSE NÉGYES KERÉKPÁRTÚRAlogo 10

avagy

tekerj velünk négy napon négy tájegységen

2020. június 25-28.

Nyár eleji kerékpározásra hívjuk a mozgásra vágyó természetkedvelő túratársakat. Közepes nehézségű kerékpáros túránkon négy tájegységgel ismerkedünk meg egymást követő négy napon.

Fedezd fel velünk a Vasi-hegyhát építészeti és gasztronómiai értékeit, az őrség természeti szépségét, Zala megye római kori emlékeit, a Hetés festőművészét, valamint Göcsej dombjait, lankáit és annak legmagasabb pontját.

A programok csillagtúra jelleggel minden nap Zalaegerszegről indulnak és oda is érkeznek vissza, így akinek kedve van és ideje is engedi négy napon át tekerhet az említett tájegységek határán. Azonban azok jelentkezését is szívesen fogadjuk, akik nem tudnak minden nap velünk jönni, de szeretnének egy jót bringázni.

TÚRALEÍRÁSA

2020. június 25. csütörtök: KALANDOZÁSOK A VASI-HEGYHÁTON

Találkozó:   08 óra 00 perckor Zalaegerszeg, Gébárti út kerékpáros pihenő (Gébárti-tó parkolója)

Táv: 67 km

Túra jellege: közepes kerékpártúra, 299 méter szintemelkedéssel, részben kerékpárúton többségében kisforgalmú közúton.

A túra időtartama: kb.: 9 óra.

Oszkó pincék

Túránk célpontja a Vasi-hegyhát, azon belül is a Oszkó és a műemlék pincesor. A Hegypásztor kör tárlatvezetéssel, bor bemutatással és ebéddel várja a túrázókat. Ezt követően Hegyhátszentpéteren megtekintjük a tájházat, amelynek megismerhetjük a ház történetét és a korra jellemző életképeket.

A túra részvételi díja:

Zalai Teker(g)ők tagjai és IPA Zala Megyei Egyesületének tagjai számára 3.000,-Ft

egyéb esetben felnőtteknek 4.000,-Ft – Gyermekek részére 3.000,-Ft

(helyszínen fizetendő – kedvezményt tagsági igazolvány felmutatása mellett tudjuk csak elfogadni)

2020. június 26. péntek: NÉGY TÓ VIDÉKÉN

Találkozó:   08 óra 00 perckor Zalaegerszeg, Gébárti út kerékpáros pihenő (Gébárti-tó parkolója)

Táv: 77 km

Túra jellege: közepes kerékpártúra, 286 méter szintemelkedéssel, részben kerékpárúton többségében kisforgalmú közúton.

A túra időtartama: kb.: 9 óra.

vadása 

Ez alkalommal folytatjuk utunk a Vasi-hegyháton, amelyen keresztül eljutunk az Őrségbe. Utunk során négy tavat érintünk, ahol hosszabb-rövidebb időre meg is állunk. Ebédelési lehetőségre a Vadása-tó melletti vendéglátóhelyen lesz lehetőség önköltségi alapon.

Igényeknek megfelelő napi elemózsiát mindenki hozzon magával.

A túra részvételi díja:

Zalai Teker(g)ők tagjai és IPA Zala Megyei Egyesületének tagjai számára díjmentes,

egyéb esetben felnőtteknek 1.500,-Ft – Gyermekek részére 500,-Ft

(helyszínen fizetendő – kedvezményt tagsági igazolvány felmutatása mellett tudjuk csak elfogadni)

2020. június 27. szombat: GÖCSEJI KÖR

Találkozó:   08 óra 00 perckor Zalaegerszeg, Gébárti út kerékpáros pihenő (Gébárti-tó parkolója)

Táv: 77 km

Túra jellege: közepes kerékpártúra, 385 méter szintemelkedéssel, részben kerékpárúton többségében kisforgalmú közúton.

A túra időtartama: kb.: 9 óra.

romai 

Zala-völgyi kerékpárúton tekerünk a Göcsej határán az Őrségig, majd három tájegység találkozásán biciklizhetünk tovább egy varázslatos erdei (aszfaltozott) úton. Túránk alatt áthaladunk Göcsej szívén, és annak legmagasabb pontján is állhatunk. Program részeként megtekintjük Zala megye római kori emlékeit a Göcseji Múzeum jóvoltából, valamint meglátogatunk egy festőművészt is otthonában.

Igényeknek megfelelő napközbeni étkezéshez mindenki hozzon magával szendvicset, azonban a túra végeztével meleg étellel várjuk a résztvevőket.

A túra részvételi díja:

Zalai Teker(g)ők tagjai és IPA Zala Megyei Egyesületének tagjai számára 1.000,-Ft

egyéb esetben felnőtteknek 2.900,-Ft – Gyermekek részére 1.500,-Ft

(helyszínen fizetendő – kedvezményt tagsági igazolvány felmutatása mellett tudjuk csak elfogadni)

2020. június 28. vasárnap: OLAJOS EMLÉKKÖR  tekerj a zöldbe álló

Találkozó:  09 óra 00 perckor Zalaegerszeg, Falumúzeum előtti kerékpáros pihenő

Táv: 44 km

Túra jellege: közepes kerékpártúra, 213 méter szintemelkedéssel, részben kerékpárúton többségében kisforgalmú közúton.

A túra időtartama: kb.: 4 óra.

olaj himba

Göcsej keleti határát fedezzük fel túránk elején. A Válicka-völgyében felkeresünk egy Árpád-kori műemlék templomot és megismerjük ezen keresztül e vidék történelmi jelentőségét. Ezt követően az olajosok útján át közelmúltunk kőolajos emlékei mellett tekerünk a tájegység peremén. A Göcsej-kapujában a környék legfinomabb fagylaltjainak kóstolása mellett lehetőség lesz megbeszélni az elmúlt négy nap élményeit.

A túra a  tekerj a zöldbe program keretében valósul meg, ezért a részvétel DÍJMENTES.

Részvétel kizárólag előzetes regisztrációval lehetséges.

Olajos emlékkörre jelentkezési határidő: 2020. június 25.

A részvételi díj tartalmazza:

a túravezetést,

  ásványvizes frissítőt,

autós kísérést,

tárlatvezetést/tárlatvezetéseket,

műszaki hiba esetén segítségnyújtást az elhárításhoz,

emléktárgyat.

a fentieken túl:

2020. június 25-én és 2020. június 27-én egy-egy meleg ételt,

2020. június 28-án tízórait és fagylaltot.

A túrákon külön-külön is részt lehet venni a fenti díjszabás mellett.

AKI MIND A NÉGY TÚRÁN RÉSZT KÍVÁN VENNI, ANNAK A TÚRA RÉSZVÉTELI DÍJA KEDVEZMÉNYESEN:

Zalai Teker(g)ők tagjai és IPA Zala Megyei Egyesületének tagjai számára 4.000,-Ft,

egyéb esetben felnőtteknek 7.000,-Ft – Gyermekek részére 5.500,-Ft

(2020. június 25-én a helyszínen fizetendő – kedvezményt tagsági igazolvány felmutatása mellett tudjuk csak elfogadni)

Részvétel kizárólag előzetes regisztrációval lehetséges.

Jelentkezési határidő: 2020. június 21.

A túra időtartamára elektromos kerékpárt tudunk biztosítani korlátozott számban (5 db), amelynek a díja naponta 2.000,-Ft.

Szükséges felszerelés:

     közlekedésbiztonsági szempontok alapján megfelelő (lámpával, fényvisszaverő prizmákkal ellátott) kerékpár (elsősorban túra/treking kerékpár),

     időjárásnak megfelelő ruházat,

     szükség esetén fényvédőkrém,

     fényviszonyoknak és egyéni szükségletnek megfelelő (nap) szemüveg,

     egyéni igény esetén folyadékpótláshoz szükséges ital (ásványvizes frissítő biztosított),

KERÉKPÁROS SISAK HASZNÁLATA KÖTELEZŐ!

A túra csak szélsőséges időjárás esetén marad el.

Jelentkezni lehet:

Szabó Balázs

+36-30/2684083

zalaitekergok@gmail.com

Szabó Balázs
Zalai Teker(g)ők Kerékpáros Sport és Túra Egyesület
elnöke