A MenDan Magic Spa & Wellness Hotel megbízásából négy napos kerékpártúrát vezettünk aktív pihenést választó vendégeik számára. Négy nap alatt bringáról mutattuk be a környék látványosságait.
Zalakarosról mindenkinek a termálfürdő és a Kis-Balaton jut eszébe, ezért adott volt az első nap útvonala és körbetekertük a Kis-Balatont. Zalakomár felé indulva Balatonmagyaródon át közelítettük meg a Kányavári-szigetet. A falvakon át gurulva gyönyörködhettünk a házak homlokzatát díszítő népi motívumokban. A szigethez érve asszonyok rendezgették a termelői piacon a portékáikat. A látogatók kézzel készített befőttek és savanyúságok széles kínálatából válogathattak. A bringákat a parton hagyva, az impozáns hídon keresztül, gyalogosan jártuk körbe a Balaton-felvidéki Nemzetei Park eme gyöngyszemét. Szerencsénkre vadkacsák, kócsagok és más védett madarakkal is találkoztunk. A sziget közepén épített kilátóból áttekinthettük a Kis-Balaton teljes területét. A zöldellő földnyelvek által szabdalt vízfelület és a környékre jellemző csend nyugtatóan hat a kirándulókra. Nagyon jó hely egy kis elvonulásra, gondolkodásra vagy csak egyszerűen pihenésre.
Utunkat folytatva észak felé indultunk a kerékpárúton, ahol elértük a Zala-folyó gátját, amely biztosítja víz megtartását, ezzel együtt a táj ökológiáját. Ezt követően a folyó egykori mára már csak csatornává vált ágának partján vezet az út egészen a Zalavári-töltésig.
Zalaszabar faluközpontjában csodálatos virágkompozícióval örvendeztetik meg a lakókat és az arra járókat. Rövid pillantás után gurultunk is tovább Nagyradára, majd Garaboncra.
Rövid, 40 kilométeres túránk nem sokkal dél után célba ért, így a bringások át tudták még adni magukat a termálvíz jótékony hatásainak.
Következő túránk a Balatonhoz vezetett. A már ismert irányba indultunk el, de Balatonmagyaród előtt Kápolnapuszta felé kanyarodtunk és a Bivalyrezervátumon keresztül fokozottan védett területen át (igaz murvás) kerékpárúton tekertünk Vörsig. A rezervátumban testközelből megnéztük a bivalyok élőhelyét és ezen kívül a legelők egyik fokozottan védett rágcsálóját, az ürgét. A jó időnek köszönhetően sok ürge süttette magát a napon, így nem kellett várni rájuk, hogy előbújjanak üregeikből. Folyamatosan nádas és a Kis-Balaton II-es ütemét képező csatornák követték minden egyes tekerésünk. Az Árpád-kori településre érve rövid időre megálltunk Szent Márton tiszteletére emelt műemléki védettséget élvező római katolikus templom tövében. Egy kis pihenő után felkerekedtünk és máris Balatonszentgyörgyön voltunk. Balatonberénynél értük el a Balatont és a délipart Fonyódig tartó szakaszát tűztük ki célként ezen a napon. Balatonmáriafürdőre dél környékén értünk, ahol a már jól ismert étteremben elfogyasztottuk ebédünket. A partot követve nyaralók között haladtunk Balatonfenyvesen át Fonyódig, ahol busz várta a túrázókat. Utánfutóra tettük a kerékpárokat és így utaztunk vissza Zalakarosra.
Harmadik napunkat ott folytattuk, ahol az előzőt befejeztük. A bringák a speciális utánfutóban, mi pedig a kényelmes busszal utaztunk Fonyódig. A túra viszont Badacsonyból indult, ezért a Balatonon áthajózva mentünk a túlpartra. Ott bringára pattantunk és átkerekeztünk Keszthelyre. Bejártuk a Badacsony szőlővel telepített déli lankáit, Szigliget félszigetét és a Balatongyörök Gyenesdiás közötti nádasokkal tagolt üdülő övezeteit. Keszthelyen a mólónál készítettünk egy fotót Erzsébet királynő (Sissy) szobránál, majd a Fő térre tekertünk.
A sétálóutcán keresztül jutottunk be a Festetics-kastély parkjába. Ott gyönyörködhettünk a szökőkútban és a mesterien kialakított park színpompás virágaiban.
A kerékpárúton haladva Hévíz felé vettük az irányt. Utunk során áthaladtunk a tó körül telepített véderdőn, amelyben az egyik legkülönlegesebb növény a mocsári ciprus is megtalálható. A tó körbetekerése és a településsel való ismerkedés után Alsópáhokon keresztül indultunk Sármellékre. Ezt követően az első nap már bejárt Zalavár – Zalaszabar – Zalakaros útvonalon kerekeztünk vissza a MenDan Hotelhez.
A szépen felújított Nagykanizsa megér egy napot, ezért a negyedik nap úti céljaként az előbb említett várost választottuk. Igaz az időjárás nem engedte, hogy egy teljes kört tegyünk, amely Galambok – Nagykanizsa – Kilimán – Zalaszabar – Zalakaros kört jelentette volna, de így is tartalmas programot tudhattunk magunk mögött. A hullámos Galambok – Kisrécse – Nagyrécse útvonalon átvergődve, jól esett megpihenni a Csónakázó-tónál. A város jól kiépített kerékpárútjait végigjárva érkeztünk meg a központjába, az Erzsébet-térre. A felújításnak köszönhetően egy kis ékszerdobozzá alakult a tér, amit túratársaink is megerősítettek. Sajnos az időjárás megakadályozta a további városlátogatást, így visszatekertünk Zalakarosra.
A Jó Isten segítette utunkat, mert a hotelhoz érve még adott annyi időt a felhőszakadás előtt, hogy elköszönjünk útitársainktól és kerékpárjainkat felrögzítsük az autóra.
Egy jó csapattal, gyorsan eltelt ez a négy nap!