AZÁLEA TÚRA

Szép májusi reggel harminc ember egy cél érdekében gyűlt össze Zalaegerszegen, hogy felfedezze a város környékének vadregényes völgyeit, dombjait.


A regisztrációt követően a csapat tagjainak ötletét is figyelembe véve elindultunk a Platán sorról és a Gasparics utcában az ügyészség mellett máris hegymászásba kezdtünk. Tudom Zalában nincsenek geológiai értelemben hegyek, de ránk az adott színt emelkedés másként hatott. Indulás után nem egészen egy kilométerrel még csak be sem melegítettünk meg kellett küzdeni az Alkotmány utcai emelkedővel. Az út jelentős emelkedését a ságodi tetőre nyíló panoráma múlatta velünk. Hamarosan elértük a Hegyközség utcát és a Hegybíró utcán haladtunk tovább, ahonnan az egész város elénk tárult. Az Egerszeghegyi útról a Vándor Vigadó előtt lekanyarodtunk a Dalos utcán és az Ebergényi úton már várt ránk a Kétsziget Vendégvölgy házigazdája, Horváth Géza.
Géza bácsi a rá jellemző módon elkápráztatta a túra résztvevőit, kávéval, üdítővel és szendviccsel fogadott bennünk. A Kétsziget Vendégvölgy bemutatását követően a tóparti fotózkodás után tovább folytattuk utunkat az Ebergény alatti völgyben. A völgyben csörgedező patak jobbpartján sétáltunk a TV-torony felé. A toronybeli kilátást nem adták olyan könnyen, meg kellett érte dolgozni. Közel száz méter szintkülönbség leküzdését követően tudtunk csak a lift által kínált segítséggel a TV-torony kilátóba feljutni. A szabadtéri kilátóból a tiszta időjárásnak köszönhetően jól lehetett látni a Balaton-felvidék közeli hegyeit és az Alpok keleti nyúlványait is. A csapatra ráfért az újabb pihenő és éltek is a kávézó adta lehetőségekkel.


A Panoráma útról kanyarodtunk be az Azáleás-völgybe, ahol már javában nyíltak a virágok. A szürke ötven árnyalatán kívül minden más színt meg lehetett találni a völgyben. Köszönjük Fatalin Gyula, hogy ilyen értéket teremtett Zalaegerszegnek!
Az ifjúsági tábort körbejárva jutottuk el a tanösvényeken át Jánka-hegyre, ahonnan megelégedve tekinthettünk vissza tizennégy kilométeres utunkra. A Jánka-hegyi kálváriánál még egy utolsó pihenőt követően a csapat a cél felé vette útját. A szeszélyes időjárásnak köszönhetően akkor értünk vissza, amikor jól esett.

 

 

Szabó Balázs
Zalai Teker(g)ök
elnöke