Újévi túra a Keresztek útján

 

Az időjárás előrejelzés ellenére majdnem húsz mozogni vágyó barátunk gyűlt össze Gellénházán, hogy a 2017-es év első hétvégéjén túrázással töltse a szombatját.

Házigazdáink nem csak a helyes utat mutatták meg, hanem házilag készített lélek melegítővel is kedveskedtek. Az túra során a környék olajos múltjának műtárgyait láthattuk több helyen is, miután a település mesébe illő parkján áthaladunk.

A gellénházai dombok között a szélvédett tájon ragyogó napsütésben sétáltunk az út elején. A Sárhidával összekötő úttól viszont a szél némiképp nehezítette célunk elérését. Azonban a jó társaságban rövid időn belül elértük a bocföldei kápolnát, ahol dél lévén szünetet tartunk és elfogyasztottuk elemózsiánkat.

Az erdős tájakon több esetben mutatták meg magukat az őzek. Útunk végén a tiszta időben a Jánka-hegyről szép volt a kilátás Zalaegerszegre.

Túrákban és élményekben gazdag új évet kívánunk mindenkinek!