Karjelzések (a csoportban motorozásból átvett kézjelek):

 

Minden karjelzést a túravezető csengetéssel előjelzi.

 

1. Készülj fel az indulásra!

A túravezető arra utasít, hogy készülj fel az indulásra. Ilyenkor rendezd a szerelésedet és csomagjaidat, öltözz fel, ülj a nyeregbe, indulásra készen várj! A túravezető csak akkor indul el, ha meggyőződött arról, hogy minden kerékpáros útra kész.

 

2. Sorolj egyes oszlopba!

Haladás közben a forgalmi helyzet (pl. ha bennünket előznek, vagy az út minősége) néha szükségessé teszi, hogy feladjuk az egyébként mindig alkalmazott zip-zár elrendezést. A túravezető arra utasít, hogy sorolj be mögé, és egy vonalban haladjon a csapat minden kerékpárosa. Ha a libasor szükségessége elmúlik, a túravezető a feje fölé emelt bal kezét jobbra-balra lengeti. Ezzel utasít arra, hogy rendeződj vissza zip-zár alakzatba.

3. Veszélyforrás az úttesten!

A túravezető az úttesten található veszélyforrásra hívja fel a figyelmedet azzal, hogy rámutat. Ilyenek a teljesség igénye nélkül: Kátyú, olajfolt, kő, állati ürülék, elgázolt állat, stb. Ezt a kézjelet mutasd tovább te is a mögötted haladónak!

 

4. Lassíts!

Ha a forgalmi helyzet úgy kívánja a túravezető lassításra szólít fel. Ezt a kézjelet mutasd tovább te is a mögötted haladónak!

  

5. Kanyarodunk (Balra)!

A túravezető kézzel jelzi a kanyarodási (balra) szándékot. Természetesen így tesz akkor is, ha jobbra szándékozik kanyarodni. Ezt a kézjelet te is mutasd tovább a mögötted haladó kerékpárosnak!

 

6. Állj!

A túravezető kézzel jelezi a megállást. Ezt a kézjelet te is mutasd tovább a mögötted haladó kerékpárosnak!

 

Gurulj biztonságosan!

 

 

A közúti közlekedésben részt vevő kerékpárra vonatkozó üzemeltetési műszaki feltételek

 

A kerékpárt fel kell szerelni

a)      könnyen kezelhető, megbízható kormányberendezéssel, amely semmilyen helyzetében nem akadályozza a kerékpár egyéb kezelőszerveinek működtetését,

b)      két, egymástól függetlenül működtethető, száraz és nedves időben egyaránt hatásos fékszerkezettel, amelyek közül az egyik az első, a másik a hátsó kerékre hat,

c)      hangjelző berendezéssel, amely csak csengőhangot adhat,

d)     egy előre fehér vagy kadmium sárga fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható lámpával,

e)      egy hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható helyzetjelző lámpával,

f)       elől egy fehér, hátul egy vagy két piros színű, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú fényvisszaverővel, és

g)      legalább az első keréken, legalább 2 db, egy átmérő mentén elhelyezett borostyánsárga színű, mindkét oldal felé hatásos oldalsó fényvisszaverővel (küllőprizmával). A küllőprizmák helyett vagy mellett alkalmazható két oldalon fehér fényvisszaverő körgyűrű felület is a kerékpántok közvetlen közelében vagy az ENSZ–EGB 88. sz. előírásának megfelelő gumiabroncsokon.

A d) és e) pontjában meghatározott világító berendezés elhelyezhető a kerékpárt hajtó személyen is. A világító berendezések által kibocsátott fény villogó üzemmódú is lehet.

A kerékpárt fel szabad szerelni

a)      oldalán borostyán sárga,

b)      mindkét oldali lábpedálon elől és hátul borostyán sárga fényvisszaverővel, továbbá

c)      a kerékpár bal oldalán, hátul elhelyezett, személlyel vagy tárggyal való ütközéskor visszahajló szélességjelzővel, amely előre fehér, hátra piros színű fényvisszaverőt tartalmaz. A szélességjelző behajtható kivitelű is lehet.

 

A kerékpárra gyermekülés olyan módon szerelhető fel, hogy az ülés és a rajta ülő gyermek a vezetőt a kilátásban és a vezetésben ne akadályozza, a kerékpár világító- és jelzőberendezéseit ne takarja. Az ülésfelület súlypontjának a jármű hosszanti függőleges szimmetriasíkjában, a tengelysíkok között kell elhelyezkednie. A vezető háta mögött közvetlenül elhelyezett gyermekülés azzal a feltétellel megengedett, hogy háttámlával és a gyermek méretére beállítható, általa ki nem kapcsolható, a kibújást minden körülmények között megakadályozó utas visszatartó rendszerrel van ellátva.

Az üléshez kapaszkodót és lábtartót is fel kell szerelni, és a konstrukciónak meg kell akadályoznia, hogy a gyermek lába a kerékkel érintkezésbe kerülhessen. Az ülés, a kapaszkodó és a lábtartó nem lehet összefüggésben a kormányzott kerékkel, valamint az azzal együtt elforduló szerkezettel.

A kerékpárhoz kapcsolható legfeljebb 0,70 méter széles és legfeljebb 70 kilogramm össztömegű, egy kerekű vagy egytengelyű, két nyomon futó vontatmány (a továbbiakban: kerékpár utánfutó).

A kerékpár utánfutót fel kell szerelni

a)      hátul egy, az utánfutó középsíkjában, vagy attól balra, az úttest szintje felett legalább 0,35 méter és legfeljebb 0,60 méter magasságban elhelyezett piros színű, háromszög alakú – a pótkocsira előírt – fényvisszaverővel,

b)      a kerékpárra előírt hátsó helyzetjelző lámpával.

Az önálló energiaforrással rendelkező és dinamóval szerelt lámpákat kivéve a kerékpár utánfutó hátsó helyzetjelző lámpája elektromos kapcsolásának olyannak kell lennie, hogy bekapcsolása a kerékpár hátsó helyzetjelző lámpáját kikapcsolja.

A kerékpár utánfutót fel szabad szerelni elől az utánfutó középsíkjától balra és jobbra szimmetrikusan, az utánfutó széleitől 150 mm-re nem távolabb, az úttest szintje felett legalább 0,35 méter és legfeljebb 0,90 méter magasságban kettő, nem háromszög alakú fehér színű fényvisszaverővel.

Az önálló energiaforrással rendelkező lámpákat kivéve a kerékpár lámpák elektromos kapcsolásának olyannak kell lenni, hogy a lámpák együtt legyenek be- és kikapcsolhatók.

A kerékpár első lámpájának és hátsó helyzetjelző lámpájának villogó üzemmódja megengedett.

Partnerek