Lőrincz Bernadett beszámolója
A Zalai Teker(g)őkkel február 19-én Nagykapornakról indultunk útnak Zalacsányba a „Farsangi túra” keretében.
Nagykapornakon, a meghirdetett programon kívül Pozsik Lajos túratársunk javaslatára, lehetőségünk volt megnézni a templom mellett éppen nyíló téltemető virág mezőt. Nagyon szép látvány volt, ahogy a kis virágok a fű zöldje helyett sárgára festették a területet. Most már tényleg temetjük a telet, és jöhet a tavasz a maga gyönyörűségével.
Nagykapornakot gyorsan elhagyva be is vetettük magunkat az erdőbe. Kisebb emelkedő után, ami nem meglepő a Zalai-dombságban, elhagytuk a város, a civilizáció zaját, és átadhattuk magunkat a természet minden csodájának. Az erdőben menet hóvirágmezők mellett haladtunk el. Mindig csodálattal nézem, ahogy a kis törékeny virágok az első melegebb napsugarakra előbújnak, utat törve az „ébredésnek”, a megújulásnak. Ahogy elmerültünk a virágok látványában, arra is figyelni kellett, hogy hova lépünk, mert bizony az erdőben nagy sár volt. Dagonyáztunk benne, a cipőnk cuppogott rendesen, és nagyon óvatosan kellett menni, nehogy megcsússzunk, és a fenekünkön landoljunk.
Kicsivel dél előtt értünk a Remetekerthez (a török hódoltság idején ide menekültek az emberek a környező falvakból). Ez egy eldugott oázis az erdőben padokkal, szentéllyel, haranggal és forrással. Testi-lelki feltöltődésre minden adott itt. A szervezők jóvoltából kaptunk finom ebédet, zsíros kenyeret minden földi jóval (lila hagyma, paprika, erős paprika). Mint megtudtuk, a zsírt Balázs saját maga készítette és fűszerezte. A túra közben jól megéheztünk, nagyon jól esett a friss levegőn az egyszerű zsíros deszka teával, almalével. Aki fázott, annak jutott egy kupica pálinka is. Balázs délben pedig megkongatta a harangot, hiszen Nándorfehérvár óta nincs dél harangszó nélkül.
Ebéd után ahelyett, hogy sziesztáztunk volna egyet, tovább indultunk Zalacsány felé. Újra a sáros dagonyázós utak és az avaros kis erdei ösvények váltogatták egymás. A földet nézve láthattuk az erdei állatok nyomait. Érdekes volt élőben látni a szarvas patájának lenyomatát, a könyv messze nem adja vissza azt, hogy milyen hatalmas tud lenni. Felfedezhettük, hogy milyen ösvényeket vágnak ezek az állatok a vonulások során, és azt is, hogy a vaddisznó mennyire fel tudja túrni a földet élelem után kutatva. Hihetetlen volt ezt látni. Örültem volna, ha látok élőben is vadat a természetes környezetében. Na jó, nem pont vaddisznót, de egy pár szarvast, vagy őzet igen.
Túránk vége fele kiértünk az erdőből Tilajnál, ahol már aszfaltos úton mentünk a zalacsányi tó felé. Itt már könnyebb volt menni, mert nem kellett állandóan a lábunk elé nézni. Mondjuk jobb is, mert nagyon elkeserített a sok szemét az út mellett, sosem fogom megérteni, hogy miért nem tisztelik az emberek a természetet. Miért kell ez?
És végre elértük a tavat, amit bevallom eddig csak a kocsiból csodáltam meg mindig. Így most teljesen más volt. Érezni a közelségét, a természet illatát, elvarázsolt. Bár bevallom őszintén, akkor már nagyon fáradt voltam és a cipő is feltörte a lábamat. Az jutott eszembe ahogy mentünk a tó partján, hogy kocsival mennyivel rövidebb.
Csodálatos élmény volt megint ez a túra. Köszönöm, Balázs!
Mindig szívesen veszek rész ezeken a túrákon, hiszen csodálatos emberekkel csodálatos helyekre jutok el. Olyan helyekre, amiknek még talán a létezéséről sem tudok, és ha nem lennének ezek a túrák, el sem jutnék. És a társaság is nagyon jó. Az első alkalommal úgy fogadtak már, mintha már régóta ismernénk egymás, soha egy percig sem éreztem, hogy „friss hús” vagyok… Köszönöm !
Hungarian